„Szekszárd – nem először a történelemben – ismét megrázta magát, és megint virágzásnak indult. Heimann Zoltán pedig, aki elszármazott Szekszárdról, majd visszatért, hogy ősei nyomdokába lépjen, egyértelműen részese ennek a jelenségnek. Részese közvetlenül, aktívan is mint borász, közszereplő, szervezkedő ember, és részese közvetetten is mint a fiatal borászok számára követendő példakép. Mindkét szerepében képes kiemelkedni, azzal pedig, amit tesz, szükségszerűen magával húzza szűkebb (és sokszor tágabb) környezetét is. Egy szó, mint száz, Heimann Zoltán magával ragadó ember…”
„Én bármilyen nehéz döntést is hoztam eddig életemben, eddig mindig felálltam belőle. Pedig ezek a döntések sokszor kíméletlen, embert, karriert, anyagi jólétet veszélyeztető döntések voltak, de mint egy jó macska, valahogy mindig talpra estem és felálltam. Van bennem egy olyasfajta életigenlés, életöröm, pozitív gondolkodás, pozitív hozzáállás, ami ezeken a gondokon mindig átsegített, és győztesen tudtam kijönni belőlük. Ez alapvetően fontos az emberi tartáshoz. Bármilyen korábbi konfliktusomhoz vissza tudok lépni, oda tudok állni, és fel tudom vállalni. Ez befelé is erőt ad az embernek, amit aztán kifelé is tud sugározni.”
A bor filozófiája című sorozatunk kötetei egy-egy neves magyar borász portréját rajzolják meg. Életükkel, világlátásukkal és boraikkal ismerkedve az olvasó képet kaphat a magyar borvidékek és a hazai borkultúra jellegzetességeiről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése