Polenta fűszeres gombaraguval
Attól, hogy egy étel egyszerű, egyáltalán nem biztos, hogy nem isteni finom. A polenta semleges ízű, remekül variálható alap ehhez a jó kis fogáshoz, a gombák pedig felteszik rá szó szerint a koronát. Hozzávalók:
20 dkg kukoricadara
4-5 dl víz
2 dkg vaj
só
4-5 dl víz
2 dkg vaj
só
Gombaragu:
50 dkg vegyes gomba, lehet benne portobello, champignon, laska
5 dkg vaj
őrölt kakukkfű, rozmaring, tálaláshoz petrezselyem
Elkészítés:
Egy füstölésig felhevített serpenyőben 2-3 adagban megsütjük a gombát egy-egy kiskanál vajon. Fontos, hogy a gomba ne párolódjon, hanem süljön, azaz ne eresszen vizet. Így elkészítve páratlanul intenzív íze lesz. Fűszerezzük kakukkfűvel, rozmaringgal, és csak akkor sózzuk, ha elkészült az összes. Közben sós vizet forralunk, majd vékony sugárban beleszórjuk a darát, és folyamatosan keverve sűrű kásává főzzük. Amikor kész, hozzákeverjük a vajat. Dúsíthatjuk reszelt parmezán sajttal is. Vékonyan kiolajozott tepsibe vagy tálcára öntjük, tetejét vizes késsel elegyengetjük, kihűtjük. Később falatnyi alakzatokra felvágjuk, és egy grill serpenyőben egy kevés vajon pirosra sütjük mindkét oldalukat. Csinosan elrendezzük rajta a párolt gombát, és tálaljuk. Egy pohár könnyű fehérborral csodás lesz.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése