Szegedi Tibor


2017. május 1., hétfő

 Kinder pingui házilag recept  

Elkészítése: A tojásfehérjét felverjük 8 dkg cukorral, a sárgáját másik tálkában krémesre keverjük 7 dkg cukorral és 3 evőkanál vízzel. Óvatosan, gépi habverő nélkül egybeforgatjuk az egészet.
A lisztet, a kakaót és a sütőport jól összekeverjük, majd beleszitáljuk a tojásba. 26 cm-es tortaformában sütjük, sütőpapírt teszünk az aljába.  Előmelegített sütőben ( én gázsütőt használok) legmagasabb hőfokon sütjük. Én egy vékonyabb élű késsel szoktam ellenőrizni, meddig süssük, beleszúrom a közepébe, ha már nem ragadt rá a massza, akkor jó.) Kihűlés után félbevágjuk.

A máz elkészítése:

Lassan felmelegítjük a tejet, a margarint és a csokoládét beletesszük.Mikor besűrűsödött egy kicsit, levesszük, hűlni hagyjuk, addig elkészítjük a krémet.

A krém elkészítése:

A zselatint elkeverjük a tejjel, majd felmelegítjük majdnem forrásig. Teljesen lehűtjük, hogy kocsonyás állagú legyen. A tejszínt a cukorral és a vaníliás cukorral felverjük, majd hozzáadjuk a zselatinos tejet. Rövid ideig még verjük, hogy jól elkeveredjen.

Összeállítás:

A tortaformába beletesszük a piskóta egyik felét, megkenjük a krémmel, majd 1 réteged locsolunk rá a mázból. Betesszük 5 percre a hűtőbe, majd jöhet rá a maradék krém, a piskóta és a tetejére a máz.. Hűtőbe tesszük és csak másnap vesszük le a tortakarikát. Tálcára helyezzük és díszítjük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése