Idézet a Magyar Konyhaból ....................                                         A salétrom

A legelső tudatos hústartósítási eljárások legalább négyezer évre nyúlnak vissza. Az elv egyszerű: mivel a földi élethez víz kell, a hús víztartalmának elvonása csökkenti a káros mikroorganizmusok elszaporodását is. Ha a húst napon, szélben, tűz fölött szárítjuk, akkor az élethez szükséges vizet vonjuk ki belőle, ezért a baktériumok, gombák szaporodása lelassul, majd meg is áll. A tűz fölötti szárítással egyszersmind a füstölést is felfedezték, amelynek során baktériumölő vegyületekkel vonhatták be a hús felszínét. A száraz sózás, a töményített sóoldattal való kezelés vagy a magas ásványi só-tartalmú hamuban való megforgatás szintén csökkenti a sejtek víztartalmát. A száraz eljárások során sót, nátrium-nitrátot és nátrium-nitritet is használunk arra, hogy fizikai-kémiai úton kiszárítsuk és kezeljük, pácoljuk a húst. A puskaporkészítéshez és a húsvéti sódar pácolásához is használt salétromot Európában csak a középkorban fedezték fel, majd a XVI-XVII. században arra is rájöttek, hogy megőrzi a hús színét s fokozza az ízét.

A pácolás

Krúdy Gyula a nagy gazdasági világválság utolsó évében A húsvéti sódar titkai című örökbecsű írásában arról értekezik, mennyire nem ismeretesek a sonka pácolásának rejtelmei hazánkban. Az írásban szereplő Kiskerti úr felfedi a titkot, melyet legfőképpen a salétromban és a kellő idejű pácolásban határoz meg: "Én mindig erősen kenem be salétrommal, különösen a csontmelléken, a húsvéti alkalomra szánt sódaromat. És már hat, de ha a sódar nagysága elég tekintélyes: akkor nyolc hét előtt, farsangban gondoskodom róla, hogy a sódar elegendő időt tölthessen tennivalóiban. Tennivalói közé tartozik a salétromozás után való napon annak a pácnak felvétele, amely marékszámra vett sóból, korianderből, borókamagból, sárgacukorból, darált fokhagymából, babérlevelekből és öt-hat fej vöröshagymából készült. Ezt a keveréket bizony szárazon kell felvenni a sódarnak, és alatta négy-öt napig pihennie, mert csak akkor kapja meg azt a sós vizet, amely aztán beborítja a teknőben, amelyet száraz helyen ringatok, kamarában vagy padláson..."

Az így készülő sonkát naponta forgatni is kell. "Mindennap más és más oldalán kell neki tölteni idejét. Talán ez a szabály a legjelentősebb a pácolás alatt lévő sódar idejében." A Kiskerti-féle pácolt sonka tartósító hatású vegyületekben gazdag, zamatos hideg füstre kerül, hogy aztán a húsvéthoz legméltóbbnak tekintett hátsó sonka végül készen álljon arra, hogy lassú vízben főzve, bőséges tojáskísérettel megnyithassa a böjt utáni új s boldog korszakot. Ez a sonka, ha értő kézzel készült, bizony nincs elsózva, bár - ahogy Kiskerti megjegyzi - "ezzel a régiek nem törődtek".